Aikidó és az erő szeminárium

Január végén megtartottuk az Aikido Másképp összefogás második szemináriumát. A téma az aikido és az erő volt, ami egy érdekes és ellentmondásos téma. Sokszor halljuk, hogy az aikidóhoz nem kell erő, mert az ellenfélét használjuk fel a technikákban, az általános üzenet azonban, ami szerintem mind a négy edzésben közös volt, hogy egy dinamikusan stabil test nélkül olyan partnerrel, aki nem ajánlja fel magát a védekező félnek, ez nem igazán lehetséges.

Az aikido alapítója, Ueshiba Morihei legendásan erős volt, és az első edzésen az aikiról szóló tanításának alapjaira építve a váll, a könyök és a kar egy speciális használatára fókuszáltunk, amit könnyen alkalmazhatunk tolásnál, aikido technikában és tudunk ütni is vele, minimális távolságról, lendületvétel nélkül.

Szabolcs edzésén beszéltünk a megfelelő erőadásról, és annak előnyeiről mind az uke, mind a tori szempontjából, majd a vízszintes és függőleges tengelyek használatáról a kibillentésben.

Sanyinál több belső vizualizációs gyakorlatot vettünk, és a testünk rotációjának erejét tanulmányoztuk, amivel a támadót letérítettük a pályájáról.

Zsoltnál lépésről lépésre haladva eljutottunk odáig, hogy a megfelelő testhasználattal létrehozott erővel megmozgathattunk két ellenálló partnert, akik a karjainkat megragadva kétfelé húznak.

Én nagyon élveztem a szemináriumot, és úgy éreztem, hogy még jobban összecsiszolódtunk mind mi, mind a résztvevők, és így még mélyebbre merülhettünk az aikido ritkán tárgyalt rejtelmeibe.